Egy vállalkozás életében számtalan olyan feladat van, ami nem hoz igazán látható eredményt, kvázi értelmetlen, de mégis meg kell oldanunk, mert jogszabály írja elő annak kötelező jellegét, vagy épp más, kivédhetetlen dolog teszi számunkra kötelezővé. Ilyen terület például a munkavédelem is. Számos kötelezettséget ír elő a vállalat számára, jogszabályi környezete nehezen érthetővé és kuszává teszi számunkra, valódi, kézzel fogható, számokban mérhető értéke pedig nem igazán van a vállalat számára. Veszélyeket viszont tartogat, mert egy munkavédelmi ellenőrzés során bizony nagyon megüthetjük a bokánkat, ha valami szabályellenes dolgot, vagy hiányosságot találnak a vállalat működési tevékenysége során. Ezt például számos más egyéb tényezője miatt abszolút megéri rábízni egy olyan vállalatra, aki szakértőket foglalkoztat kifejezetten erre a témára és szakami tapasztalattal rendelkezik számos működési területet illetően.
Én ajánlásból kaptam azt a céget, akiket még az induláskor megkértem, segítsenek a munkavédelmi feladatok ellátásában, a védelmi rendszer kialakításában és a jogszabályi kötelezettségeknek való megfelelésben. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, amikor elkezdtem a https://activesafety.hu/ csapattal együtt dolgozni, de abban biztos vagyok, hogy sokkal többet kaptam. Csak ajánlani tudom őket, mert nagyon lelkiismeretes munkát végeznek, hatalmas szakami tapasztalattal rendelkeznek számos működési területet illetően, speciális szakértőkkel dolgoznak, akik minden kérdésre lelkesen és kedvesen válaszolnak. Valódi biztonságot és védelmet nyújt a közös munka során kialakított munkavédelmi leírás és a rendszer, valamint ujjongó visszajelzések érkeztek vissza a munkavállalók részéről a munkavédelmi oktatást illetően is. Véleményük szerint senki sem volt még ilyen érdekes és tartalmas oktatáson, ami nem csak az időt vette el a napból, hanem számtalan újdonságot és hasznos tudást nyújtott számukra. Én azt gondolom ez a kis csapat egy kész főnyeremény, öröm számunkra együtt dolgozni velük.